Kifelé megyünk a januárból lassan, és ez a hónap sokaknak az újrakezdést, az Óév elbúcsúztatását jelenti. Mindenhol azt látom, hogy az emberek szeretnek visszatekinteni az elmúlt évre, még akkor is, ha nem az volt életük sorsdöntő tizenkét hónapja. Aztán csak bizakodunk, hogy ez az év más lesz, vagy legalábbis még több jót hoz. Hát íme, nekem két szavam van a 2017-es évre: Gyönyörű&Borzalmas 

Néha végletekben gondolkodom, ez is egy ilyen nap.

Tehát az életemnek rengeteg olyan területe van, ami befolyásolja az írói tevékenységemet, de nem fogok mindenről beszámolni. Így kiemelném magát az írást és a zenét, és ezek alapján mesélem el, milyen volt számomra 2017.

Ügyetlen kezeimbe vettem az irányítást - Gyönyörű

Rám eddig nem jellemző módon sokkal de sokkal aktívabb vagyok a közösségi oldalakon. Ennek az az oka, hogy rájöttem: ma már mindenki így kommunikál, akkor is, ha érdekel másokat és akkor is, ha nem. Boldog-boldogtalan így próbál érvényesülni, akkor én miért ne tenném? Egy számomra kedves karaktert idézve: "Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld!" Szóval én teszem!

Tehát blogolok, gőzerővel használom a Facebook-ot és a Moly.hu-t és bekapcsolva hagyom a wifit a telefonomon. (Igen, nálam ez nagy szó)

Micsoda koncertek voltak! - Gyönyörű

A nyaraim egy részét, sikerességét ha így tetszik, az alapján ítélem meg, hogy milyen koncertekre sikerült eljutnom, micsoda élményeket gyűjtöttem, miközben tátott szájjal figyeltem a kedvenc zenekarjaim működését. Ilyen szempontból a tavalyi év tagadhatatlanul gyönyörű és erős volt: Első sorból tomboltam végig a System of a Down és a Paramore koncertjeit, és kisebb hisztériás roham közepette láthattam és hallhattam a Linkin Park előadását. Aztán ott vannak még, akik számomra nagy nevek, és örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy láttam őket élőben játszani: Good Charlotte, Simple Plan, Blink-182, In Flames és a Green Day.

Kiadattam a második regényem! - Gyönyörű&Borzalmas

 Mikor arról olvastok, hogy a saját könyveteket kézben tartani felbecsülhetetlen érzés, higgyétek el, tényleg így van! A másodiknál ha lehet, ez az érzés még intenzívebb. Valóban büszkeség tölt el, ha a regényeimre gondolok, de tudom, hogy azért jócskán van még hova fejlődnöm. Naivitás terén is, ami azt illeti. Hiszen én azt gondoltam, hogy a második regény kiadatása nem lehet bonyolultabb az elsőnél, sőt: biztos még sokkal könnyebb is. TÉVEDÉS! Eltelt két év, az árak csak nőttek, közben pedig pénz beszél ugye... Összességében tehát, mikor kézbe vettem a második regényemet, a boldog mosoly mögött meghúzódott egy kis aggodalom és neheztelés amiatt, hogy tényleg minden a pénzről szól.

Elment Chester Bennington - Borzalmas

Szörnyű. Felfoghatatlan. Fájdalmas. Sokak szerint érthetetlen, hogy egyesek -mint én- mit össze tudnak rimánkodni egy híresség elvesztése miatt. Hát nekem fogalmam sincs, mi jár mások fejében, ezért csak és kizárólag a magam nevében tudok nyilatkozni erről:

Ahogy már korábban is kifejtettem, az életemben kulcsfontosságú szerepet játszik a zene; fesztiválra és koncertekre járok, zenét hallgatok munkába menet, takarítás, főzés és írás közben. Régen még elalváshoz is zenét hallgattam. Van néhány kedvenc zenekarom, akikért őrülten odavagyok, ilyen a SUM41, Linkin Park, Paramore, Tirthy Seconds to Mars, Panic! at the Disco, System of a Down... csak hogy a számomra legfontosabbakat említsem. Aztán még ott van ez a "dolog" az énekesekkel. Ők a példaképeim, akikben olyan erő lakozik, ami semmihez sem fogható. Az energia, a magabiztosság meg az az odaadás, amivel dolgoznak, elképesztő. Elsöprő és egyéni személyiségek. Chester Bennington is egy ilyen ember volt. Nem fogok itt ódákat zengeni róla, elég tudnotok, hogy az egyik példaképem volt, ilyen egyszerű. Egy elérhetetlen, de mégis élő személy.

És mert híresség, meg messze van és nem is ismertem igazából, lehet valahol azt gondoltam, hogy halhatatlan. Ez kimondva elég furcsa és leírva is nagyon abszurd, de ez van. A halála előtt egy hónappal láttam, a két saját szememmel láttam őt a színpadon. Hallottam, ahogy énekel és tudtam, hogy valóságos. Bárcsak ne lett volna az. Akkor nem kellene szembenéznünk egyes durva tényekkel.

A Körülölel a vihar akkor már készen volt, ez a szomorú eset nem befolyásolta a történet kimenetelét, és ha olvastátok már, tudjátok miért mondom, de nekem ez még mindig nagyon ijesztő. A történet, Audrey története számomra nagyon is valóságosnak tűnik, pedig természetesen csak kitaláció az egész. Az érzések, amiket bele teszek, ott kavarognak bennem is, azonban nem mindig egyenlőek a valósággal.

Összességében...

nem engedek el én semmit, csak hasznosítom a megszerzett tapasztalatokat. Boldog Új Évet nekünk!